Hűen a hagyományokhoz

A világ egyik leghíresebb musical-jévé vált történet a budapesti premier után, szeptembertől országos turné keretein belül további nagyvárosokban is bemutatásra kerül Alföldi Róbert rendezésében.

A Hegedűs a háztetőn című darabot 1964. szeptember 22-én a new yorki Broadway-n mutatták be először. Magyarországra kilenc évvel később érkezett, Bessenyei Ferenc főszereplésével az Operettszínházba. Azóta is vissza-visszatér a színházakba ez a nagysikerű színdarab.

Bár egy látványos musicalről beszélünk, mégis a legalapvetőbb emberi érzésekről és sajátosságokról szól a történet: a szerelemről, az elfogadásról, a szegénységről, a hitről és hagyományról. „A hagyomány alap, de ha a hagyomány nem nyitott a valóságra, akkor az egy halott kultúra lesz.”

„Az én előadásaimon nem nagyon szoktak félremenni a dolgok. A darabnak jót tesz, ha sokat játsszák, mert attól elkezd önállóan élni és természetesen működni.” – állítja Alföldi egy vele készült interjúban.

A főbb szerepekben:
Tevje: Stohl András
Rabbi: Jordán Tamás
Fruma Sára: Tóth Gabi
Jente: Csákányi Eszter
Golde: Éder Enikő
Lázár Wolf: Hevér Gábor

További info és jegyek: eventim.hu